4.fejezet

A legnagyobb rajongó

Először is: Boldog 19-edik születésnapot Liam-nek! Ejj milyen öreg már....
Másodszor: itt az új rész!:D Bocsi, hogy ilyen sokat késett, de nyár volt... és ha minden jól megy, ezentúl sűrűbben jelentkezünk.
puszii J&J

Te - mutatott rám - holnap még találkozunk!

 -  Mindig is tudtam, hogy annak a gyereknek valami baja van - beszélgettünk hazafelé sétálva a hallottakról.

 -  Sose hidd, hogy normálisak a hírességek! - figyelmeztetett Bella.

 -  Nem mintha ki akarnék kezdeni egyel is - fintorogtam.

 -  Szerinted hova tűnhetett? Mondjuk annyira nem is izgat. - tűnődött, majd megrántotta a vállát. -  Jajj képzeld el tegnap hívott a barátom. Kérdezte, hogy hogy vagyok meg ilyenek. Fura volt a hangja..., - húzta össze a szemöldökét -  ...de igazából mindegy is. - folytatta.- A fő hogy  hívott.
-  Nem tudom. Mivel jelenleg nincs semmiféle kapcsolatom az ellenkező nemmel,  nem tudok tanácsot adni.
-  Na de térjünk vissza Harry Styles-ra. Szerintem az a csávó nem normális. Kikezd egy csomó 30-as nővel aztán meg London legnyugisabb helyén bujkál mindenki elől. Ez szerintem kissé gáz. Mármint érted. Az egy dolog, hogy az ízlése kicsit khm.. nem a megszokott, de a barátainak szólhatna róla, hogy . . . .
-  Bocsánat! Jól hallottam, hogy Harry Styles-ról beszélgettek? - lépett mellénk egy barna hajú lány. Azonnal felismertük mindketten.
-  Hát igen. - szólalt meg először Bella.
-  Nem akarok tolakodó lenni, meg minden,de hallottam hogy az imént róla beszélgettek, meg hogy hol van és hát most mindenki őt keresi.
-  Ééértem. Hát mi csak egyszer láttuk és nem is beszéltünk vele.
-  Hol találkoztatok vele? Jól volt?
-  Egy kis pékségben. Fizikailag okénak tűnt, de elég morci volt és nem annyira akarta, hogy felismerjék.
-  Gondoltam. Szegény elég sok dolgon megy keresztül mostanában. - emelte a tekintetét a járdára.
-  Aha. - húztam el a számat.
-  Te nem ismered. Na mindegy. Megadnám a számomat, és ha látnátok, akkor hívnátok? Jó lenne minél előbb megtalálni. És a számommal kapcsolatban még annyit, hogy csak ti tudhatjátok! Csak ti, senki más.
-  Persze, úgy lesz. - ígérte meg Bells és már elő is vette a telefonját, hogy bepötyögje a számát.
Miután megvoltunk ezzel, elköszöntünk tőle és elindultunk hazafelé.

-  Nagyon rendesnek tűnik a csaj. - mondtam már a metrón ülve.
-  Igen. Látszik, hogy a szívén viseli még egy ilyen csapodár alak sorsát is.
-  Nem is tudom. Fura ez a Harry gyerek, de talán igaza van Eleanornak és tényleg nem ismerjük. Lehet, hogy jó fej.
-  Öhm... mit mondtál? Reggel azt mondtad, hogy utálod! - csillant fel egy gonosz kis fény barátnőm szemében.
-  Nem is szeretem, de azért . .  .
-  Neked bejön.
-  MI?? Nem. Te jó ég! Dehogy is!
-  De. - húzta tovább az agyam.

-  Juliette néni! Bella önként vállalja a vacsora előkészítését - rontottunk be a lakásba.
-  Mi? Én ilyet egy szóval sem mondtam - motyogta nekem Bella. - Elfelejtettem valamit - tűnődött. - Ja, hát persze...Neked bejön. - mosolygott kajlán.
-  Juliette néni! - kiáltottam ismét a házigazda után. - Nem is mondtad. De én teszek róla, hogy így legyen - vált győzelemittassá az arcom. - Oh, hát itt van Juliette néni! Jó estét! - köszöntem neki.
-  Úgy hallottam, hogy valaki segíteni szeretne - mosolygott nyájasan.
-  Bella, ne legyél félénk - mondtam barátnőmnek -, nem harapnak. - mosolyogtam. - Mindig ilyen félős - intéztem a mondatom Juliette néninek.
-  Valóban Bella? - kérdezte. A lány alig hallhatóan felnyögött.
Elindultak a konyhába. Bella még egyszer visszanézett. Kinyújtotta a nyelvét rám. Odaintegettem neki. Elmosolyodott. Elég a gonoszkodásból! -parancsoltam magamnak. Elcammogtam a nappaliig. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Unottan váltogattam az értelmesebbnél értelmesebb csatornákat. Az egyiken megakadt a tekintetem.
-  Harry Styles-t, a One Direction egyik üdvöskéjét már jó pár napja nem kapták lencsevégen. Sokan azt állítják, hogy barátnője miatt hagyta el a várost és egy csendes és békés külvárosban tartózkodik. A többi bandatag egyelőre nem nyilatkozik semmit sem az esetről. Ha továbbra sem kerül elő, akkor le kell mondani a koncerteket és a nyomozást megkezdik. A híres tinibálvány nagy tehernek van kitéve: részben barátnője miatt - személyét még homály fedi - részben pedig a rajongók szidalmazásai, a harmincas nő miatt....
Kinyomtam a tévét. Nem tudom elhinni, hogy még a nevesebb csatornákon is őket ecsetelik. Ki nem állhatom az efféle fazonokat. De addig nem mondhatok véleményt, amíg meg nem ismertem is egyet. Talán jó fej. Talán normális a való életben. Talán totál hibbant vagyok! Igaza volt Bellának. Reggel még azt mondom, hogy utálom, estére már ez is megváltozik. Kiszámíthatatlan vagyok. Az érzéseim is kiszámíthatatlanok. És itt jön Eleanor képbe: tényleg nem ismerem. Jót tenne, ha nem látnám annak a gyereknek a pofázmányát és a nevét egy ideig.

Úgy félóra után felsétáltam a szobánkba. A vacsorát kihagytam. Ráfeküdtem az ágyra, amit még reggel Bella oly gondosan elrendezett. Elvettem az éjjeliszekrényről a könyvemet, fellapoztam és elmerültem a sorokban. Egy jó lehetőség arra, hogy mindent elfelejtsek. És ez a könyv megfelelő erre. Kate Furnival - Vörös sál. (Az írója angol, de természetesen magyarul olvasom) Bújtam tovább az oldalakat.
 -  Meghaloook! Fáradt vagyoook! És tiszta víz... - vonaglott be Bella, úgy tíz perc múlva, a szobába. - Te, - mutatott rám - holnap még ráfázol - ezzel kiment a fürdőbe. Micsoda lány...Bírom a kitartását.
Még elolvastam a fejezetből megmaradt pár oldalt. Becsuktam a könyvet, az éjjeliszekrényre raktam és lekapcsoltam az olvasólámpát. Elaludtam.

Másnap reggel álmosan kászálódtam ki az ágyból. Ma én keltettem Bellát. De nem volt az ágyán. Kikeltem az ágyból és elindultam a mosdó felé. Útközben ráleltem barátnőmre a fürdőszoba melletti nappaliban egy kanapén alva. Felkeltettem. Gyorsan letusoltunk és belebújtunk a ruhánkba ( farmer és pulcsi, mivel ma hűvösnek ígérkezett), megcsináltuk a hajunkat ( én most csak kiengedtem) és lementünk reggelizni. Ma Dolorest találtuk a konyhába, aki a szakács. Hamar végeztünk a reggelivel és el is indultunk a suli felé.
-  Nekem nagyon bejött a tegnapi csokis süti. - pillantott felém Bella, reménykedve, hogy ma is bemegyünk a pékségbe.
-  Hát nem volt rossz . . . - adtam beleegyezésem.
-  Tudod Dan-en gondolkoztam. - sütötte le a szemét.
-  Úgy tudtam van pasid.
-  Igen van, de már rég nem olyan jó vele. Unalmas.
-  Azért én ezt jobban átgondolnám a helyedben.
-  Jó csak ne ítélj el. Én . . . - itt megakadt a mondat közepén. - Nézd!
Már a pékségnél jártunk. Lassan leesett miért nem fejezte be a mondatot. Ugyan az a Ferrari állt a parkolóban, mint tegnap. Ez nem jelethetett mást, csak hogy Harry Styles ismét itt van.
-  Oké én hívom Eleanort, te pedig lefoglalod Harryt.
-  MI?! Miért én? - kérdeztem. Tudniillik ez nem igazságos.      
-  Ne feledd a tegnap estét - kacsintott rám. Szemrehányóan néztem rá.
-  Mégis mi a fenéről beszélgessek vele? Kérdezzem meg, hogy miért csíkos a fogkrém, vagy mi?
-  Nekem teljesen mindegy, csak tartsd itt! Á Eleanor? Itt Bella. - szólt bele a telefonba és közben hevesen mutogatott, hogy menjek már.
Elindultam hát a pékségbe. Éppen akkor jött kifelé az üzletből. Hát akkor legyen - sóhajtottam lemondóan.
-  ÚR ISTEN!!! Te Harry Styles vagy?! - rohantam le.
-  Ööö . . . Szia! - mosolygott kicsit kínosan.
-  Ezt nem hihszem el. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is találkozom veled.
-  Pedig találkoztunk.
-  Jézus! Kérhetnék egy autógrammot a . . . cipőmre?
-  Hát...ööö... persze.
-  Van nálam filc. Ott egy pad. Menjünk oda.
-  Oké.
Leültünk a padra és feltettem a lábam. Miért éppen a cipő jutott eszembe. A kedvenc conversem volt rajtam. És most lesz rajta egy firka. Harry elvette a filcet és az ölébe vette a lábamat.
-  Mi a neved?
-  Lara.
-  Az jó, ha azt írom, hogy Larának sok szeretettel?
-  Igen. És ha írnál egy idézetet a kedvenc számodból akkor azt nagyon megköszönném.
-  Persze. - mosolygott még mindig. Szerintem tök hülyének nézett. Lopva Bella felé néztem. A kis szemét ott fetrengett a röhögéstől.
-  Kész is vagyunk.
Ránéztem a cipőmre. Harry aláírása alatt ott volt az idézet.
I wanna stay up all night and find a girl and tell her she's the one.
-  Nem is tudtam, hogy ez a kedvenc számod. - tettem tovább az agyam. Foggalmam sem volt, hogy ez melyik lehet. Igazság szerint egy darab számot ismertem csak, a What makes you beautifult.
-  Pedig ez. Legalábbis ezt szeretem legjobban énekelni. - villantott rám egy féloldalas mosolyt. Be kell vallanom egy pillanatra elállt a lélegzetem. De csak egy kósza, vissza nem térő pillanatig.
-  És mit csinálsz erre. Ha jól tudom a fél ország téged keres . . . - csacsogtam megállás nélkül. Mindenféle baromságot. Csak úgy jött. Semmire nem emlékszem, hogy mit mondtam, csak beszéltem és beszéltem és beszéltem.
-  Aha értem. Figyelj nekem most mennem kéne. - állt fel a fejét vakargatva. Tényleg bevette. Talán gondolkodom majd a színészi pályán.
-  Ne ne! - kérleltem színpadiasan. - Kérlek. Te vagy az első híresség, akivel életemben találkoztam. Még ne menj el.
-  Hát figyelj . . .
-  Harry!!!! - hallottam meg végre a várva várt hangot. Nem messze tőlünk Eleanor pattant ki a kocsiból. Harry arcáról lefagyott a mosoly.
-  El? Te meg . . .
-  Köszönöm Lara. És neked is Bells. - nézett ránk hálásan.
-  Mi?? Te csak azért csináltad, hogy feltarts? - nézett rám teljesen csalódottan.
-  Ööö . . . valami ilyesmi. - néztem a cipőmet, de attól sem lett jobb mert az autogrammját nem tudtam nem észrevenni.
-  Nem az ő hibája. - kelt védelmemre Eleanor. - Én kértem meg. Mindenki téged keres. Mindenkinek hiányzol.
-  El értsd meg. Egy kis szünetre van szükségem. A sok sikítozó lány. Ráadásul a sajtó is rámszállt. Olyanokkal vádol ami nem igaz. Most kell még pár nap, hogy helyre tegyem a gondolataimat.
-  Úgy érted nem kavarsz harmincas nőkkel? Hallod Lara van még esélyed!
-  Hülye! - vágtam fejbe barátnőmet.
-  Ööö . . . oké. - nézett furán Harry.
-  Én úgy vettem le mintha nem bírnád. - nézett rám Eleanor.
-  Hát az úgy van . . . - minden szem rám szegeződött. Harry szemei nagyon zavarba hoztak. Olyan . . . lecsupaszító volt a pillantása. - Muszáj így nézned rám? - kérdeztem szemrehányóan tőle, miközben összefűztem magam előtt a karjaimat.
-  Mégis hogyan? - vigyorgott önelégülten.
-  Hát így. - Kezdtem el hadonászni magam előtt. - Pooontosan tudod hogy hogyan.
-  Ha te mondod - és tovább vigyorgott.
-  Naaa jó! - nézett össze Bells és Eleanor. - Akkor mindenkinek elmondom, hogy jól vagy és majd jössz. De azért felhívhatnád legalább Lou-t. Nagyon rosszul esik neki.
-  Nyugi felhívom. Te - mutatott rám. - holnap még találkozunk. - mondta és elindult az autója felé.
-  Ne fogadj rá!! - kiáltottam utána.
-  Majd meglátjuk! Lara. - ez volt az utolsó szava mielőtt elhajtott volna.
-  Ez meg mi volt? - támadott le azonnal Bella.
-  Mi, mi volt?
-  Te . . . ti . . .
-  Flörtöltetek. - segítette ki Eleanor kuncogva.
-  Mi??? Én? Dehogy!!
-  Ááááá . . .
-  Neeeem.
-  Ugye tudod, hogy bejössz neki? - kérdezte Eleanor még mindig nevetve.
-  Ja nekem is úgy tűnt. - értett egyet Bells.
-  Ja persze. Neki minden csaj bejön.
-  Hát  . . . jah. De rád most másképp nézett. Kicsit elismerően. Amiért rászedted. Egyébként hogyan tartottad itt?
Rámutattam a cipőmre. - A legnagyobb rajongója voltam.
Ezen mindenki elkezdett szakadni. Vagy fél percig támojogtunk és a hasunkat fogtuk, mire Eleanor meg tudott szólalni.
-  Ugye tudod, hogy most addig fog udvarolni meg minden amíg meg nem kap. Az önbecsülésébe tiportál bele.
-  Jöjjön csak!